Ildiana Tours ajánlatkérés
Ajánlat adatai
Az ajánlat rövid összefoglalója
A híres festményekről ismert francia tájak élőben is varázslatosak: ezen a túrán a lélegzetelállító Loire - völgyében kezdődik utazásunk, ahol három kastélyt is felfedezünk. Majd Reims, Versailles és még Párizs főbb nevezetességeit is megcsodáljuk, miközben a pezsgőgyártás kulisszatitkaiba is betekinthetünk.
Miért lehet jó választás?
Programterv
Program
Elutazás Párizsba a reggeli órákban, majd a megérkezést követően indulás Chambord kastélyába, amely az UNESCO Világörökség. Az épületet I. Ferenc álmodta meg és Leonardo da Vinci szellemisége hatotta át. Innen Angersbe, a francia kultúra egyik gyöngyszemébe, a Loire-völgyének szívébe vezet utunk. Bájos kastélyok, ínyenc fogások, jó nevű szőlővidékek jellemzik a városkát. Szállásunk is itt lesz.
Program
A reggelit követően az Angers-i vár megtekintése következik, amely a városka egyik legfontosabb nevezetessége. Ezt követően utazás Nantes-ba, séta a belvárosban, majd az Európában egyedülálló Pommeraye passage megtekintése, amely egy 1840-ben épített „bevásárlóközpont”. Délután fakultatív módon hajókirándulás az Erdre folyón, ami I. Ferenc szerint Franciaország legszebb folyója. Jules Verne Nantes-ban született, a város pedig büszkén mutatja be életét és hagyatékát a helyi múzeumban, ami több, mint 40 éve várja a látogatókat. Ráadásul Verne képzelőereje a múzeum mellett egy futurisztikus szoboregyüttesben is megelevenedik egy óriási elefánttal és kócsaggal. Szabadidő a városban, ahol nem lehet eltévedni, mert egyedülálló módon egy zöld vonal fut végig a városon, amely kifejezetten a tursitáknak készült, hogy el lehessen érni a város legnépszerűbb helyszíneit. Visszatérés Angersba az esti órákban.
Program
Reggeli majd kijelentkezés a hotelből és indulás először az Amboise kastélyhoz, amely az UNESCO Világörökség része. A reneszánsz ideje alatt a francia királyoknak is Amboise volt az egyik kedvenc helyszíne. Olyan hírességek köthetők a kastély nevéhez, mind az uralkodó VIII. Károly és I.Ferenc vagy Leonardo da Vinci, aki a kastély kápolnájában nyugszik. Innen a Cher folyón lévő Chenonceau kastélyhoz utazunk. A vízen tornyosuló gyönyörű boltíveknek, meseszép parkjának, valamint gobeline gyűjteményének köszönhetően, sokak az egyik legszebb kastélynak tartják, ami Medici Katalin királynénak köszönheti kivételes építészeti stílusát. A „Hölgyek kastélyaként” is ismert épület kivételes művészeti gyűjteménnyel, festményekkel, bútorokkal és fali szőttesekkel várja a látogatókat. A nap végén tovább utazás Párizsba, ahol szállásunk lesz.
Program
Egész napos kirándulás Reims-be, városnézés, majd a katedrális megtekintése. Innen ellátogatunk Épernay városába, amely fontos központja a régióban zajló pezsgőgyártásnak. A nagy pezsgőházak utcája tiszta, tágas és előkelő, hatalmas épületekkel a pezsgőgyárak és a pincék felett. Kóstolási lehetőség egy pincében. Visszatérés Párizsba az esti órákban.
Program
A reggelit követően gyalogos városnézés Párizsban csoportkísérőnkkel (Diadalív, Notre Dame, Szajnapart, Eifffel torony). Délután szabad program, vagy fakultatív kirándulás helyi idegenvetővel Versaillesba, a kastély és a kert meglátogatása.
Program
Egész nap szabadidő, késő délután transzfer a repülőtérre, hazautazás. Lehetőség lesz magyar nyelvű tárlatvezetéssel megtekinteni a Louvre múzeumot, azonban az annak függvénye, mikorra lehet csoportos foglalást készíteni.
Fontos tudnivalók
- A programok sorrendje, az indulási időpont, a közlekedés részletei és a szállás az aktuális szervezési feltételek szerint változhat.
- A végleges árat, elérhetőséget, beutazási feltételeket és az esetleges kötelező helyszíni díjakat személyes ajánlatban igazoljuk vissza.
Térség és térkép
A térkép az ajánlatban szereplő szállás vagy úti cél környezetét mutatja; a pontos találkozási és transzferinformációkat az ajánlat visszaigazolása tartalmazza.